---teknőskeringő---

A dzsungel után ismét eljött az ideje egy kis tengerpartinak. Valószínű ez volt az utolsó búvárkodásunk az út során, de ha így van, akkor jókora pont került az i-re.

Ez az apró tündöklő vízben csücsülő sziget, Perhentian Kecil sajnos nem a legjobb formájában fogadott minket, borult volt az idő, esett is néha, a napfény csak nagy nehezen tudta magát átpréselni a homályos réteget képző felhőkön. De mindez egy kis paradicsomi szigeten, ahol tényleg türkiz a víz és burjándzó dzsungel terül el mindenfelé. A szállás pazar volt, egy kis tengerparti sziklákon álló kunyhó, szúnyoghálós ágy, erkély a víz fölött. Naplementét is kaptunk telibe…csak lett volna jobb idő! De így is volt mindenféle fény és felhőinstalláció, néztük is esténként a műsort. Sajnos csak három naplementénk volt itt, mennünk kellett hamar tovább (bekavart nekünk a Ramadhan vége, amikoris két napig semmiféle busz nem megy sehova, ezek ülnek és esznek, nekünk meg el kellett érnünk egy repülőt, szóval nem maradhattunk tovább).

Első nap körbenéztünk a környékünkön, majd elindultunk és tettünk egy kisebb kört a szigeten, átmentünk a másik oldalon lévő halászfaluba, ahol az ebéd persze olcsóbb volt, mint odaát a turistaparadicsomban.  A visszafele út kicsit nehezebben ment, mert egyszer csak elfogyott az út, szóval én úsztam, Bálint meg a cuccokkal mászott tovább brutális sziklákon.

alma vagy körte? Ha alma te úszol, ha körte te mászol..

Éjszaka akkora zuhé jött, hogy beázott a kunyhónk. Arra keltünk, hogy csöpög ránk a víz, tiszta erejéből dübörgött az ég, és olyan nagyon zuhogott, hogy én már azt gondoltam ennél jobban már eső nem is eshet a világon. Lehet a tenger háborgása is rátett egy lapáttal a hanghatásra, de az biztos, hogy tiszta erőből tomboltak az elemek. Kikukkoltunk, de konkrétan semmit nem lehetett látni, még a szemben nem messze álló világítótorony fényét sem. Milyen lehet egy ilyen vihar a tengeren??

A felhőszakadás után másnap sem javultak sokkal a fényviszonyok, de mi kitartóan teszteltük tovább a vizeket, kagylókat matattunk és pihentünk. Tipikus szigeti tevékenységek. De az mondom időjárás mondom szürke volt, tündöklő fények sehol, így a víz alatt sem volt annyira látványos, napersze így sem panaszkodhattunk. Egyébként a víz tisztaságáról annyit, hogy délután az erkélyünkről láttunk rengeteg halat és egy cápát is elsurranni…

balra csücsül a mi házunk

alvóbarátunk a gik-kkóóó

(általában a gekkók lelkesen mondogatják a nevüket, de ez kussolt)

amúgy jó tudni, hogy a talpukon méreg van, éppen ezért nagyon nehéz elkapni őket, viszont a kínaiak (ki más) úgy hiszik a mája az örök élet titka, szóval jól megfizetik a gekkóvadászt

na még egy raklappal!

nyifff, süss fel nap!!!

ilyeneket fogok gyártani otthon...

Utolsó nap végre valaki meghallgatta kérésünket és hétágra kisütött a nap. Nem is haboztunk tovább, végre elmentünk egy kis hajóval egy búvár körútra, ami három állomást érintett. Első megálló a Shark bay volt, a velünk szemben lévő nagyobb sziget mellett. A hely nem hazudtolta meg a nevét, ha jó részeken úsztál, könnyen összefuthattál néhány cápetivel meg cápalival, fekete uszonyú zátonyi félék. Bántani nem bánt és persze nem a filmbéli Cápa méreteit kell elképzelni. Fél-másfél méteresek ezek és iszkolnak el sebesen az ember elől. Nekem kiskori mániám volt a cápa és az efféle vízi herkentyűk, ahogy akkor hívtam őket, szóval képzelhetitek hogy dobogott a szívem…

shark bay. cápát fotózni sajnos nem sikerült, túl zavaros volt itt a víz

Második megállónk kedves utasok a Corall Garden, kérem fáradjanak a vízbe. Nahát az itt nem volt olyan egyszerű, ugyanis az ember tényleg egy szardíniás dobozban érezhette magát leszállva. Én még ennyi halat egy rakáson nem láttam, alig engedtek be a vízbe, úgy kellett engedélyt kérnem, és amikor elkezdtem úszni folyton nekem jöttek, harapdáltak. Igazi mocskos halpogó volt kérem. Kicsit odébb csitultak a kedélyek, ellenben voltak bufla korallok, rajtuk pedig apró fenyőfa-szerű kis lények csücsültek.

itt már oszlanak a kis piránnyáák

mmm, kérek egy puszikát!

Boldog karácsony!

Talán az utolsó állomás tetszett a legjobban, ez volt a Turtle bay. Itt nem voltak korallok, se cápák meg halhordák, csak tengeri fű a tenger fenekén és az azt végtelen békességgel rágcsáló teknősök. Most viszont ne az ékszerteknős jusson eszünkbe, mert ezek a bölcs példányok hatalmasak! Egy ilyen fenséges állatot ilyen közelről megszemlélni lélegzetelállító. És végtelenül tisztelem őket, amiért nap mint nap állják a vízbe bombaként robbanó turisták százait. Persze mi is így tettünk, nem vitás. Amint látni a hajóról, hogy felbukkan egy levegőért, máris zsupsz, ugrik a nép és próbálnak minél közelebb férkőzni hőseinkhez, akik mindig egyesével poroszkálva ritkítják a tenger gyepét. Ezt a fajta békességet tanítani kéne.

kép csak a méret kedvéért

megsimíthattam a hátát, amikor felúszott...

Azt hiszem nem is kívánhattunk volna több csodát így az utolsó merülésünkhöz. Mondjuk tengerrel még nagyon remélem, hogy találkozunk, de a búvárszemüvegeket (több cuccal egyetemben) Kuala Lumpurból hazaküldtük, másnak kell már a táskában a hely..