Tuesday, November 30, 2010

--- Egy másodperc Tibetben ---

Otthagytuk a port, had kavarogjon Kathmanduban, mi inkább elnéztünk a Nepál – Kína határhoz. Átmenni nem terveztünk, időnk sincs rá, na meg az nem is olyan egyszerű. A vörös határvonal a Barátság hídon fekszik, mosolygós nepáli és mogorva kínai katonákkal középen. Szemben ott ragyog Tibet, de fotózni sajnos nem lehet, ezt nem túl kedvesen adják a kínaiak a tudtunkra. Azt viszont sikerült kieszközölnünk, hogy egy másodpercet lábujjhegyen eltölthessünk Kínában. Igazán köszönjük.
A nepáliak viszont tömegesen hömpölyögtek vissza Kínából 50kg-os ruhabálákkal meg tucatnyi rizsfőző géppel a hátukon. Ők kaphatnak egy napos vízumot, és mivel a túloldalon sok minden (főleg a ruha meg a sör) olcsóbb, ezt ki is használják.
A határtól 3km-re lévő Tatopani falvában forró víz fakad. A tato pani szó maga meleg vizet jelent, ezt még a túra alatt nagyon jól megtanultuk, ugyanis sokszor ittunk forró vizet, akármilyen furcsa volt elsőre, ott életmentő tudott lenni. No szóval meleg vizes zuhany csobog itt és a nemeknek elszeparált medencéből gőzölög a forróság. Bálint tesztelte a hőmérsékleteket, én, mivel a jeti megharapta a lábam, ezt kihagytam.


mogottem Tibet!


oroszlan adta tato pani

 olcso a tibeti sor

Másnap útközben kincsre bukkantunk. SAJT. Úgybizony, méghozzá jóféle, jaksajt. Nem tudjátok elképzelni, mennyire hiányzott már. Fél év nélkülözés után egy egér buzgóságával be is toltunk pár száz grammot egy ültő helyünkben.
Délutánra felkapaszkodtunk Namo Buddha tibeti kolostorához, és három napig maradtunk a szállójukban. A hely lélegzetelállító panorámával bír, úgy 180fokban a Himalája vonulatai csipkézik a képet, a távolban felsejlik az Everest masszívja is, bár Ő magát sajnos nem láthatjuk innen. A hely fő nevezetessége azonban egy sztúpa, lent a csöppnyi faluban. Ebben találhatóak ugyanis egy hercegnek a földi maradványai, aki nem más volt, mint Buddha előző életében. Ezen a szent helyen ajánlotta fel testét egy éhező anyatigrisnek és öt kölykének. Ő ilyen állatszerető ember volt, jutalomból következő életében meg is világosodott (mint Buddha). A sztúpáját generációk óta az az egy család gondozza, aki a kis falut alkoltja. Ebben a pár napban ismét a szerzetesekkel együtt jártunk enni, és imádtuk a monk kosztot, bőséges volt és finom. Reggelente bejártunk a pujákra, hol a kolostorba, hol pedig a meditációs központ kisebb imatermébe. Itt most nyolc szerzetes tölti az egy éves meditációját, ezalatt az idő alatt nem hagyhatják el ezt az elhatárolt területet, viszont őket akárki meglátogathatja. Nagyon barátságosak voltak, ahogy a szerzetesek mindig. Délutánonként a carom táblán pöcköltünk, és igaz fejlődünk már, de itt is el lettünk páholva párszor. Utolsó napunkon lemerészkedtünk a hegyről a faluba, és egy bő két évtizede itt élő és tevékenykedő holland pasas által szervezett szemétszedésen pucoltuk ki a környéket a koszból. Már amennyire lehetett, bőven maradt még mit tenni.

el se hiszem!!!


Namo Buddha csucsan





igy tortént az eset

egy generácio a sokbol

mogottem a tobbezresek

mintha egy pok fonta volna tele

itt fent, a kolostornal is laknak paran

komplexum

a mi kis lakunk ebben volt, elotte a padot nagyon csiptuk, egesz nap ragyog a nap



megszedtuk, amit meglehetett

kajaosztas

reggeli - ebed - vacsora

az ebedloben is ott figyel Buddha


Kolostortól búcsú, irány egy város, ahonnan ki lettek tiltva az autók, és megállt az idő is, úgy háromszáz évvel ezelőtt. Ez Bhaktapur. Motorok azért vannak, de ettől még utánozhatatlan az egész hely hangulata. Az egész város olyan, mint egy nagy dolgozószoba a múltból. Mindenki ül kint az utcákon és végzi a dolgát, sző, fon, köt, agyagoz, varr, fonalat gömbölyít. A fazekasok külön teret érdemeltek, ahol minden nap százával terítik a köcsögöket, kancsókat, poharakat. Hódítanak a játékok is, minden sarkon dúlnak a meccsek, caromboard, kinevetavégén (nagy sláger), esetleg kocka. Kövezett kis utcák futnak össze tágas terekké, ahol kiülőiken az öregek élvezik a napfényt, és egész nap csak bambulnak bele a világba. Kecskék, kacsák, tyúkok bukdácsolnak a köveken, ki tudja kihez tartozhatnak. A város széle felé egyre gyakoribbak a kis kertek, a házak közé illesztve. A legutolsó lakóház is tartogat magán valami szépet, leginkább a díszesen faragott faablakok jellemzőek, ami a newari (népcsoport errefelé, ők alkotják főként a város lakosságát) művészet sajátossága. Az egyszerűbb kis tereken kívül számtalan grandiózusabb is akad, zsúfolásig tömve palotákkal, szentélyekkel, templomokkal,. Nem ritka errefelé az állatáldozat, hát sikerült is gyanútlanul belefutnunk egy véres példányba az egyik főtéren.
Egy-két turistagócpontot leszámítva, folyik az igazi városi élet. Rég találkoztam ennyire élhető várossal, ahol érezni a közösség igazi erejét!


kozepen a Nyatapola palota

atlagos lakohaz

  
kukkolok a hobbitlakbol


boldog szippantas





minden templom fala zsufolasig van tukrokkel


imadjak

a hires pava ablak



utazik a curd, azaz az aludt tej



ime a curd kozelebbrol


ima

fazekas ter



carom board

eros befejezes

Friday, November 26, 2010

--- Kathmandu ---

A sikkimi hegyek után visszatérni a sík területre nem leányálom. Duda, kosz, nyüzsgés. Szerencsére csak átutazóban vagyunk ismét erre. Darjeelingben azt állították, hogy a nepáli határ zárva lesz sztrájk miatt, mi azért megpróbáltuk és semmi gond nem volt vele. A keleti határtól egyenesen Kathmandu-ba mentünk, nem pont így terveztük, de jelentősebben egyszerűbb így, és kevesebb időnk is van az országra mint azt eredetileg terveztük.
Nepál. Pár szóban. Ugye a két világ India és Kína között fekszik, ezt jól ki is használta a történelem folyamán, a különböző kereskedelmi útvonalak fennhatósága alatt tartásával. Buddha is itt született, és bár híres buddhista helyek találhatóak az országban, mégis csupán 15% a buddhista nézeteket valló egyének aránya. Hindu ország ez, bár a kasztrendszer sosem volt olyan bizarr, mint Indiában. Egészen a 18. századig nem is létezett Nepál, több királyság versengett egymással évszázadokig (ennek is köszönhetőek a csodálatos városok – a 3 főváros), míg végül egy negyedik királyság (a gorkhák) nem egyesítette az egész kócerájt, megalapítva ez egységes Nepált. Ezután majdnem 150 évig, a világtól teljesen elzárkózva ünnepelte ezt az egységet. Senki seki-sebe, max a sókaravánok Tibetből. Említendő esemény még a királyi család teljes lemészárlása egy békésen kezdődő családi vacsorán 2001-ben. Ez tán legyengítette kicsit a Royal Family-t, nem meglepő, hogy nemsokkal ezután már a Maoisták uralták a vidék nagyrészét. Ez sajnos nem egy vidám dolog, sok civil odalett a királyi katonaság és a maoisták kereszttüzében. Mára ismét új fejezetet ír a nepáli történelem, a Maoisták hatalmon vannak, méghozzá törvényes választások után. Ez jó a túristáknak, így a turizmusnak is, pár egyéni véleményt meghallgatva jó a szegényeknek is – ami itt nem kis tömegeket jelent - nem jó viszont a tibeti menekülteknek, akik félnek, hogy a kormány az erősödő kínai barátság nyomására börtönbe zárathatja, vagy visszaküldheti őket Tibetbe.
Ennyi művelődés után térjünk vissza a valóságba. Délutáni indulás Kathmanduba. Sztrájk az utakon, áll az autóbuszunk. Már békésen haladunk mikor nagy csörömpölést hallunk hátulról, mindenki lebukik, mi is. Valaki bedobta a hátsó ablakot. Azt mondják sztrájkolók. Nemsoká már mindenki nevetgél, bennünk tovább marad a rossz érzés, jó lenne ezen a keleti szakaszon átsiklani már. Mellesleg a busz is szellősebb így a kelleténél, szétfagyunk éjszaka.

welcome to Nepal


tipikus faablakok




itt lakik a az elo istenseg, Kumari, egy kislany. de o nem az.



igy mennek a cuccok


edessegek itt is ugyanazok

Végre Kathmandu. Elsőre koszos, de nagyon. Vagyis inkább poros, ami nem ugyanaz. Pár óra után már fekete darabokat lehet bányászni az orrból. Nagy céljaink nem voltak itt, vannak jó részek, de minden megtalálható a városon kívül is, inkább azokat preferáltuk. Cuccok tekintetében verhetetlen viszont, Nusinak kánaán, előre féltem magam és a pénzünk. Túraboltok tömkelege, meglepően jó cuccokkal – nem eredetiek persze-. 100 ozorára elég goáscucc és mindenmás. A túristagettó szélén laktunk, itt tényleg elég éles a határ. Egyik utcában még az előbb említett boltok tömkelege, éttermek, pizzázók, egy utcával kijjebb meg már az igazi Nepál, fűszerárusokkal, mogyoróval és olcsó kajáldákkal.
Az óváros kifejezetten jó, főleg este, mikor narancsszínben világít minden lámpa, ha persze éppen világít. Ugyanis itt is mindennaposak a több órás áramszünetek, amik mint kiderült teljes mértékben be vannak itt tervezve, van egy órarend, és így mindenki tudja mikor jön majd vissza a fény.


zsufolt neha

teaegyseg

magegyseg

vajgyertya az utca kozepen


közújság

ez vicc sajnos

 
koszfolyam

A két legnagyobb sztúpához azért elzarándokoltunk. A Swayambhunath-hoz, ami egy hegy tetején fekszik, és jól néz ki meg minden, de nekem nem jött át a hangulata. A msik hatalmas stupa a Boudhnath. Ez nem fekszik ugyan hegyen, de van egy külön tere, és szép Newar-i házak ölelik körül. Ez egy tibeti zarándokhely és szállingóznak is mindenhonnan a tibeti népek pörgetni az imamalmot. El lehet őket nézni órákig, elegánsan szegények, és tisztaszívből mosolyognak.
Kajaügyben nem sok változás történt. A megnevezésekben van némi különbség, thali helyett itt már Dal Bhat-ot kell kérni, rizs, lencseleves és valami zöldség még mellé, addig töltik után a tányérod, míg bírod. Igazán jó szokás. Egy nagy különbség, hogy a Curd-ot, azaz a kefírt mindenhol már eleve édesen árulják, esélyed sincs a simára. Ez igazán rossz szokás.
Innen Kathmandu-tól  elnézünk egy kicsit keletre, majd csakhogy teljes legyen a kép nyugatra is.

galambok mindenhol



ceremonai utan 





ujabb ceremonia kezdodik

a fonok




Swayambhunath









zarandokok kovetkeznek